Turek Miklós honlapja, versszínház előadások

Ön most itt van: Főoldal Aktuális Hírek

Hírek és érdekességek




Művészetek Völgye, Kapolcs, 2012.augusztus 3.

A Művészetek Völgyében Kapaolcson augusztus 3-án délután verőfényes napsütésben játszottuk Faludy-előadásunkat a Magyar Írószövetsg meghívására


faludy_versszinhaz_kapolcs

 



Este 7 órától már a KALÁKA Versudvarnak voltunk vendégei a KOSBOR Trióval Pilinszky-előadásunkkal

pilinszky_versszinhaz_kapolcs

 

Siófoki ajánlás

Vélemény siófoki Petőfi-előadásunkról:

"Turek Miklós Szőlőszem című előadásáról

Mint magánember és mint történész, valamint egykor gyakorló tanár, úgy gondolom, a 21. században olyan interpretációkra van szükség, mint Turek Miklós színművész Versszínháza.
Petőfi Sándor művészete esetében a versszínházi előadásokat különösen fontosnak tartom.
Petőfi Sándort a különböző politikai kurzusok hol mellőzték, hol felesleges ideológiákat aggatva rá, az égig emelték. Egy lényeges elemet felejtettek csak el: Petőfi Sándor korszakoktól, ideológiáktól függetlenül a magyar irodalmi Panteon része, kiváló költő, író, politikus, 19. századi ikon, sokoldalú művész, a realista líra első hazai megvalósítója, s mindemellett forradalmár. Mindezt idézi meg Turek Miklós Szőlőszem című Versszínházában, ahol kronologikusan haladunk - minimális, de hangulatilag éppen elegendő díszlettel - a költő életében, művészetében. Az egyszemélyes előadás feledtet minden klisét, amely Petőfihez kapcsolódik és a színészi technikák, az előadásmód, a hol lírai, hol melankolikus, hol vidám hangvétel végig a színpad elé szegezi a hallgatóságot. Nincs felesleges belemagyarázás, egy óra csak Petőfiről szól.
Ajánlom mindazoknak, akik nem szeretik Petőfit, mert kötelező olvasmány volt, akik nem értik Petőfit, mert a 19. század már oly régen volt és mindazoknak, akik felfedezték Petőfi lírájában a változatosságot, szépséget, játékosságot. Különösen ajánlom a diákoknak, hisz az irodalomkönyv sárga lapjaitól elszakadva egy hús-vér költő vívódásait, gondolatait, szerelmi bánatát ismerhetik meg hiteles előadásban.

Köszönjük Turek Miklós színművésznek, hogy a siófoki BRTK Könyvtár vendége volt.

Siófok, 2012. március 23.

 Dr. Kovács Emőke igazgató"

 

Versszínház 2011. - év végi számvetés

Kedves Irodalom és Színházkedvelő Barátaink!


Az óév búcsúztatásaként szeretnénk Veletek is megosztani örömünket és összefoglalni az elmúlt 12 hónapunk főbb versszínházi történéseit a teljesség igénye nélkül és talán nem mindig kronológiai sorrendben.

Egy sűrű és értékes 7. évadot zártunk, amelyben sok, a magyar kultúra iránt elkötelezett munkatárssal és baráttal ismerkedtünk meg.

Évközben új honlapot kaptunk!

Sárvári Balázs barátunk önzetlen munkájának köszönhetően nagyobb sajtónyilvánossághoz jutottak előadásaink.

A Magyar-, a DUNA- és a Hír televíziónak is voltunk vendégei, a Kossuth Rádió 3 beszélgetést is sugárott Turek Miklóssal.

Maroknyi szervező csapatunknak köszönhetően az elmúlt évadban a budapesti fellépések mellett előadásainkkal eljutottunk Székesfehérvárra, Csepregre, Vácra, Dunaharasztiba, Aszódra, Balassagyarmatra, Kőszegre, Tahitótfaluba, Szegedre, Ceglédre.

Két külföldi meghívásnak is eleget tettünk. Torontóban egy igazán emlékezetes Március 15-ei Petőfi-előadás tartottunk, a londoni magyar közösségnek pedig József Attila-előadást vittünk. /http://www.turekmiklos.hu/images/stories/pdf/torontokaslik.pdf /

/http://hatharom.co.uk/index.php/63-magazin/hirek/176-nappal-hold-kel-bennem /


jzsefattila_versszinhaz_turekmiklos_36
Fotó: Samad Bálint




A Kaleidoszkóp VersFesztiválon ismét díjat kaptunk, ezúttal a Petőfi-előadásunkat jutalmazták különdíjjal! /http://www.versfesztival.hu/eredmenyek-2011/


A Budapest Bank Budapestért Alapítványnak és a EJI-nek köszönhetően „Versszínház a suliban” projektünk keretében több mint 2000 diák lehetett nézője sorozatunknak. Az újpesti Ady Gimnáziumban, rekord számú közönségnek! - 560 diáknak adtuk elő a Faludy-előadásunkat Október 23-a alkalmából. Az előadáson a Magyar Televízió is jelen volt.






A Magyartanárok Országos Egyesületének nyári táborában a tanár kollégáknak mutattuk be Petőfi-előadásunkat, mely után egy igen értékes ajánlólevelet kaptunk az egyesület elnökségétől. 


Augusztus 19-én a Parlament Kupolatermében Turek Miklós Blaskó Péter partnereként az állami ünnepség ünnepi műsorában Babits versrészleteket adott elő versszínházi formában.






Az év folyamán egy zenés előadással is színesedett palettánk.


A KOSBOR Trió felkérésére és együttműködésével született meg Pilinszky János költészetét bemutató verszenei előadásunk, mely egy igazán kivételes kuriózum a magyar zenei és színpadi életben.


A Magyar Kultúra Alapítvány épületében került bemutatásra Turek Miklós és az Égi Kávéház zenekar közreműködésével Nágel Kornél grafikusművész legújabb illusztrációs sorozata Pilinszky János műveihez.

Nágel Kornél lal és a Gödör Klubbal együttműködésben a 2010 évi Faludy 100 Fesztivál folytatásaként szeptemberben Pilinszky Jánosra emlékezve megszerveztük a Pilinszky Fesztivált, amely a kedvezőtlen időpont ellenére is pótszékes rendezvény lett. A Népszabadság cikkét itt találhatják: http://www.nol.hu/kult/eletfogytos_versek


A költő 90. születésnapját a Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepeltük a KOSBOR Trió és Lackfi János társaságában.

Az év során olyan prominens nézőink voltak, mint Krencsey Marianne színésznő New York-ból, Cserépfalvi Imre lánya, Cserépfalvi Kati, Észak-Karolinából, Wegenast Róbert festőművész és még sokan, akiknek nevét kevesebben ismerik.

József Attila-előadásunk kapcsán megszületett az első vers internetes vendégkönyvünkbe, amit nagyon köszönünk Fábián Bertának: http://www.turekmiklos.hu/hu/vendegkonyv

Egy különleges felkérés is érkezett az év folyamán művészünkhöz a KREATÍV MAGAZINtól. Turek Miklós felkérést kapott, hogy mint ismert reklámarc és az egyszemélyes színház jeles képviselője, előadást tartson a Prezentációmánia elnevezésű prezentációs kurzuson reklámszakembereknek az egyszemélyes előadások tapasztalatairól. /http://www.kreativ.hu/esemeny/prezentaciomania /


2011-ben több együttműködési szerződéseket kötöttünk kulturális intézményekkel, ahová iskolai előadások szerveződhetnek és rengeteg iskolai szándéknyilatkozatot kaptunk, melyekkel pályázataink háttéranyagát tudjuk erősíteni.


Az előadás sikerére való tekintettel egyeztetések folynak a Stage in London programszervező irodával a londoni előadások folytatásáról.

Mindenhová igyekeztünk elmenni, ahonnan meghívást kaptunk, ahová pedig tavaly nem sikerült, reméljük, idén bepótolhatjuk.

Szeretnénk megtartani lendületünket a 2012. esztendőben is, ezért számítunk Önökre/Rátok! Önök/Ti is számíthattok ránk, mert nagy szüksége van a világnak a VERSEKRE!

A művelődési intézmények és az iskolák anyagi lehetőségeinek javítására pályázati együttműködési lehetőségeket keresünk és már találtunk is néhányat, mellyel egy-egy iskola vagy művelődési ház, könyvtár támogatást kaphat előadássorozatunk meghívására.

Lehetőségeink folyamatosan alakulnak, ezért kérjük az együttműködni szándékozó intézményeket, jelezzék előadásaink iránti érdeklődésüket honlapunkon.


Élményeinket hosszan sorolhatnánk, de a dióhéjba ennyi fért bele.

A kultúra nem csak pénzkérdés, de szándék és elhivatottság kérdése is! Vigyázzunk rá!


Boldog Új Esztendőt kívánunk!

jozsefattila_london_14

 

PILINSZKY 90 a PIM-ben, Londonban József Attila, Cegléden ismét Pilinszky 2011.11.25-30

 

2011. november 27.

Éjjel érkeztünk Londonból és még csak féllábbal vagyok JELEN. Fárasztó, de termékeny és értékes hétvége.

Pénteken este Pilinszky eláadás az Irodalmi Múzeumban, szombaton este József Attila egy londoni pub-ban. :-)



Petőfi Irodalmi Múzeum, Pilinszky János 90 születésnapja:

Éppen aznap volt!

A M1 hiradója beleforgatott a próbába, Bencével még beszélgettek is egy kicsit.

Az öltözőnk ismét Tamási Áron dolgozószobájának bútorai között volt.

Lackfi János bevezetőjével kezdődött az előadás. Et sajnos nem hallottam, lévén egy ajtó közöttünk, de a kacagásokból ítélve nem volt rossz.

Mikroportba beszélni nem szeretek, mert nem érzékelem a hangerőt és nem is ugyanaz a hatása egy gépileg erősített emberi hangnak. Márpedig most felvétel készült és elengedhetetlen volt a technika. Hát, majd meghallgatom.

A terem tele volt. Olyan furcsán érzem mindig magam ebben a barokk teremben. Ez a igazi "fennen finom, elzárt zeneterem" - ahogy Illyés fogalmaz a Bartók-ban.

Sok ismerős és ismeretlen arccal találkoztam. Főleg idősebbek voltak. Nem baj, múltkor a GÖDÖRben ugyanezt az előadást rengeteg fiatalnak játszottuk a Pilinszky fesztiválon. Ez így szép!

Jó előadás volt, bár egy kicsit talán feszélyezett a prominens környezet miatt.




Ellenben másnap!!!!



Másnap hajnalban már a repülőn ültünk.

Londonban reggeliztünk meghívó házigazdáinknál, Editnél és Gábornál.

Gyönyörű tavaszi idő volt.

Az előadás helyszín egy igazi angol PUB volt dél Londonban, Wimbledon környékén. A bibi ott volt, hogy nem a beígért szeparált, tehnikával fölszerelt termet kaptuk, hanem a kocsma egyik felét.

Aznap este az első magyar PUB Színházba érkezett a közönség!


"Drága barátim, kik gondoltok még a bolonddal nektek
irok most, innen, a tűzhely oldala mellől, ahova
húzódtam melegedni s emlékezni reátok. Mert hiszen
összevegyült a novemberi est hidegével bennem a
lassúdan s alig oldódó szomorúság. Emlékezzetek ott ti is,
és ne csupán hahotázva rám, aki köztetek éltem s
akit ti szerettetek egykor."
                        1937. nov.



Így kezdődik az előadás, egy novemberi estén.

A technikai nehézségek és a fal túloldaláról néha-néha áthallatszó kocsmai élethangok ellenére egy nagyon jó előadás született. A könyvek között találtunk egy TRAIN'S /vonatok/ könyvet egy füstölő mozdonnyal az elején, ami a "díszlet" fő eleme lett. A fotók tanúsága szerint a "színpad"választás és a rögtönzött világítástechnika egész szép színpadképet produkált. Akkor nem is láttam, de igazi magyar Fotó: Kovács Anikó
előadás lett: piros fal, fehér ing, zöld takaró! Fotó: Kovács Anikó


Teltház volt, ca. 60 ember. Alig tudtam bemenni a színpadra a gyertyámmal. És fiatalok voltak! Nem az öreg emigráns közönség, akikkel Amerikában és Kanadában találkoztunk, hanem fiatalok. Nagy kár, hogy az ország nem tudja megbecsülve itthon tartani őket! Őket senki nem üldözi, ők csak tisztességesen szeretnének élni.

Az előadásban most először hangzott el a HETEDIK. Éreztem, hogy onnan még hiányzik egy építőkocka. Hát ő hiányzott, a HETEDIK. És egy fordulópontja lett az előadásnak, ami annyira hiányzott. Így alakul, él, és változik mindin előadás.

Az előadás utáni, véget érni nem akaró beszélgetésen is sokan maradtak. Mindig örülök, ha arról van szó, hogy új dolgokat fedeztek fel egy-egy versben. Néha olyanokat, amikre én sem gondoltam. Belebeszélgettük magunkat szépen az éjszakába.

Úgy búcsúztunk, hogy legközelebb a Radnóti-előadással találkozunk.

A nap végén egy igazi indiai étterembe vittek házigazdáink!!!

Köszönünk mindent Edit és Gábor!

jzsefattila_versszinhaz_turekmiklos_36

Fotó: Samad Bálint


Még egy Pilinszky előadás volt ezen a héten egy gimnáziumban.

Egy kis klubteremben voltunk. Akkora volt a színpadocska, hogy én már nem is fértem el rajta.

Már nem lehet eldönteni a gimnázium szó hallatán, hogy hány éves diákokat "takar". Egy 12 osztályos gimi legfiatalabb diákjai, nem olyan idősek, mint egy 4 osztályos gimi elsősei.

És megdöbbenve tapasztaltuk, hogy bizony, igen fiatalok is ülnek a nézőtéren. De becsületükre legyen mondva, egy egész napos szavalóverseny után is fegyelmezetten hallgatták végig ezt a nem túl könnyed mondanivalójú előadást.

Nem volt éppen szerencsés választás.

Erre is oda kell figyelnünk legközelebb.


Sűrű hét volt, szép hét volt, hosszú hét volt. Megyünk tovább. :-)

 

Pilinszky-előadás a szegedi piaristák templomában 2011. 11. 23.

Ismét egy templomi előadásunk volt tegnap.
A helyszín egy modern, de nagyon szép templom Szegeden a piarista gimnázium mellett - szemben a TESCO áruházzal /nem mindennpi látvány a kettő együtt!/.

Hőmérséklet a templomban kb. 15 celsius nulla fölött!

Közel 350 diák és az oktatóik - kabátban, ahogy a templompkban télen szokás!

Én is kabátban, de szegény fiúk keze rágémberedett bizony a hangszerekre, de derekasan állták a sarat.

És a diákok is, bár nem feltétlenül a hatosztályos gimnázium alsóbb osztályainak a készült a Pilinszky-előadás.

A templomi akusztika mindig különös hangzást kölcsönöz beszédhangnak, zenének egyaránt. Itt meglepően szép hangja volt a mikrofonomnak, de amit nélküle mondtam már nagyon tagolni kellett, hogy a visszhang ellenére érthető maradjon. A hangbeállásnál tapasztaltuk, hogy minden pontján a térnek másképpen hallani a zenét, de miután a nézők megtöltötték a templomot gyönyörűen szólaltak meg a hangszerek.

Még a karzat is tele volt diákokkal, ahonnan kezdtem az előadást. Vihogtak is, hogy "Ott a Zoltán! A Zoltán a reklámból!".

Az előadás után jót beszélgettünk és vacsoráztunk a helyi pedagógusok egy kis csoportjával, akik között két nagyon szinpatikus emberrei ismerkedtünk meg a Mentés Másként Trióból /http://www.mentesmaskent.hu//, Ivánovics Tünde népdalénekessel és Fábri Géza kobzos-énekessel, akiknek nagyszerű csángó zenéjét hallgattuk "egész úton hazafelé".

Ma a Kossuth Rádióban voltunk Bencével a KOSBOR vezetőjével, holnap az Irodalmi Múzeum a következő állomás Pilinszkyvel, szombat este Londonban József Attila-előadás, és 30-án Cegléden ismét Pilinszky.

pilinszky_szeged

Sűrű hónap.

Szerencsére! :-)
 

Versszínház a HÁLÓ Közösségi Központban - Pilinszky


Tegnap este ismét Pilinszky volt!

Én egyre jobban szeretem ezt az előadást!

A Háló Közösségi Központ egy több lakásból összenyitott szép katolikus közösségi "ház" a Ferenciek terénél.

Furcsa volt sötétedés után elindulni egy előadásra. Megszoktam, hogy minden az én nyakamban van és ahhoz, hogy egy előadás méltó legyen a tartalomhoz 3 órányi előkészületre van szükség.

De a Pilinszky-ben nem egyedül húzom a szekeret.

A fiúk már szinte készen voltak, amikor odaértem, de a hangtechnika ördöge most sem aludt teljesen.

Egy hangulatos kiállítótérben voltunk berendezkedve, ahol körben szines festmények néztek.

Közel, talán egy méternyire voltunk a közönségtől. És a fiúk megtáltosodtak. Janó szólóját még sosem hallottam ilyen jónak, nagyszerű volt, nem lehetett könnyű visszafognia a szaxit ahhoz a kis térhez. Csabi gadulkaszólója pedig...! Huhh!

Olyan gyönyörűen játszottak, hogy a hideg futkározott néha a hátamon. Bence is megengedett magának olyan finom énekhangokat, amik el tudták repíteni az egész előadást.

Hosszú csöndeket lehetett anélkül tartani, hogy megmozdult volna bárki is a nézőtéren.

Én is szeretek így játszani, mert olyan pici hangi gesztusokat is lehet használni, amit egyébként nem hallana a közönség.

Nagyon sokan nem voltak ugyan, de annál lelkesebb közönség volt. Utána a beszélgetésen megtudtuk, hogy vannak visszajáró nézőink.

Egy idős néninek viszont az volt a véleménye, hogy "a Kosbor zenéje gyönyörő, de azok a szövegek olyan zavarosak."

Ő nem lesz törzsvendég az előadásainkon. :-)

Állítólag képek is lesznek később.

Jövő héten szegedi piaristák, aztán PIM és másnap hajnalban irány London József Attilával!
 

Az elmúlt napok krónikája 2011.okt. 15-21.

Sűrű, termékeny és mozgalmas napok vannak mögöttünk. Hol kezdjem? Talán a szombat délelőttel.


Október 15., szombat:

A kreatív.online marketingügynökség meglepő felkérésére - mint a reklámszakmában ismert arc és az egyszemélyes színház képviselője, előadást tartottam az International Business Schoolban marketing szakembereknek az előadás, mint prezentáció gyakorlatát érintő kérdésekről.

Eleinte nem gondoltam komolynak ezt a felkérést, de a társelőadók szakmai előélete meggyőzött arról, hogy ez egy nagyon is komoly dolog. Kicsit félve, kicsit a akadozva, de a 10 percben már fesztelenül ezzel az „előadással” kezdődött a szombat, amibe természetesen a lehetőségekhez mérten belecsempésztem egy kis Versszínházat is :-)


Kaleidoszkóp VersFesztivál, avagy egy előadó megpróbáltatásai:

Szombat éjjelre szerveződött a Kaleidoszkóp VersFesztiválon a Pilinszky-előadásunk a KOSBOR Trióval. Technikai okokból elég későn, éjfél körül kerültünk színpadra . A szomszéd teremből beszűrődő születésnapi örömujjongásokkal kellett fölvennünk a harcot a maroknyi nézőközönség figyelméért. Versmondás közben többször találkoztam bóbiskoló fejekkel. De a közönség ébren maradt része - állítása szerint - jól érezte magát! Mi nem annyira...


Október 16., vasárnap

Másnap délután ca. 60 perces csúszással kezdődött Petőfi-előadásom. A mindössze 45! percnyi beállási idő ellenére az előadás szinte zökkenőmentesen zajlott. Volt azonban egy kis pikantériája a dolognak, ugyanis az előadás alatt 5-6-szor bekapcsolódott a tűzjelző sziréna! Az első alkalommal éppen az egyik csúcsponton úgy éreztem az előadással együtt összedől a világ is. De ez nem történt meg. A közönség és én őrült belső erőfeszítések árán tudtuk csak fönntartani a kommunikációnk és az előadás fonalát. Úgy láttam, a nézőket és a zsűritagokat jobban zavarja a meg-megszólaló sziréna, mint engem. Ezért amikor harmadszor sivított föl, megálltam a szó közepén és kivártam amíg elhallgat. Vártam, hogy talán kiürítik a termet, de ez nem történt meg és az előadás végül visszazökkent a rendes kerékvágásba és szép, emelkedett véget ért.

Később tudtuk meg, hogy a szomszédos pizzéria és a ház egy riasztó rendszerre van kötve és ez a „kis malőr” a nap folyamán már többször megismétlődött /szegény kollégák!/.

Pár nap múlva egy barátom kérdezte, hogy mért titkolom, hogy különdíjat kaptam a Kaleidoszkópon? – mondtam, nem titkolom, csak nem tudok róla!

Pedig a fesztivál honlapja szerint valóban kapott Turek Miklós Petőfi előadása különdíjat, de ez számunkra titok maradt a díjkiosztó ünnepségen...



Október 18., kedd

De az élet nem állt meg. Két nap múlva a Diósgyőri Gimnázium diákjai előtt került színre a Petőfi-előadás Miskolcon egy gyönyörű előadóteremben. A színpaddal szemben egy Petőfi szobor is végig nézte az előadást. Utána - egy nagy rohanás és 400 kilométer után – a gyönyörű Bajnóc-i várban (Szlovákia) egy éjszakai fagyoskodós filmforgatás következett, ahonnan másnap délutánra hoztak újra Pestre.



Október 21., péntek

A budapesti Ady Gimnázium hívta meg Faludy-előadásomat október 21-én ünnepi megemlékezésként az '56-os forradalomra. 560 diákja van az iskolának és egy kétszintes aulája. A diákok egy része a földszinten, a többiek az emeleteken foglaltak helyet – 3 sorban. A földszinten az első sorban az MTV kamerája. Te jó isten, mi lesz itt!

De a mikroport vacakolásai, az aulai körülmények és a világosítási „lehetetlenségek” ellenére is egy nagyon jó előadás született. Érezni lehetett, hogy a diákok jönnek a történettel és kacagnak, ahol kell és ott van csönd, ahol annak helye van és érzik a történet súlyát.

Az előadás után a televízió rajtam kívül még mikrofonvégre kapott néhány diákot és tanárt is. Hogy mit mondtak, majd megtudom a csütörtöki Megoldások Magazinjából.
 
1. oldal / 3
PICTURES WAS NOT FOUND